Nyomtatás

Sérti a nemdohányzókat a dohányzásellenes törvény

Írta: mti Dátum: . Rovat: Hírek

Szabó Máté felkérte az emberi erőforrások miniszterét, kezdeményezze a nemdohányzók védelméről szóló törvény módosítását úgy, hogy lehetőség legyen hatósági fellépésre a szórakozó- és vendéglátóhelyek közelében élők védelme érdekében. Az ombudsman levelét az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala juttatta el az MTI-hez.

A biztos szerint a nemdohányzók védelméről szóló törvény tavalyi módosítása Európa egyik legkorszerűbb ilyen szabályozása, ám vannak, akik bár nem dohányoznak, megszenvedik a változást. Szabó Máté szerint a helyzetet orvosolni lehetne, ha a törvény lehetővé tenné a hatósági fellépést.

A jogszabály alapján az intézmények zárt helyiségeiben tilos a dohányzás, rágyújtani pedig csak a bejárattól számított öt méteres távolságon kívül, az arra kijelölt helyeken szabad. A népegészségügyi intézet helyszíni ellenőrzése annyit állapított meg, hogy a dohányzásra kijelölt helyet a törvényi előírásoknak megfelelően határozták meg, így intézkedésre nincs lehetőség.

A biztos szerint így sérül egészséghez és az egészséges környezethez való jog. A törvény ugyanis nem teszi lehetővé a hatóság számára a fellépést annak érdekében, hogy a szórakozó- és vendéglátóhelyek közelében élők egészségét ne veszélyeztesse a mások dohányzása – fogalmazta meg véleményét az alapvető jogok biztosa.

Az ombudsman jelentése kitért arra is, hogy ebben az esetben lehetőség volna birtokvédelmi és szomszédjogi perek indítására, ám ezek költség- és időigényesek, így a panaszosok ezeket ritkán veszik igénybe. Az alapjogi biztos szerint a jogi szabályozás elsődleges célja a konfliktusok, problémák kialakulásának megelőzése kell legyen.