18 percenként hal meg valaki Magyarországon dohányzás okozta betegségben. A dohányzás évente 30.000 honfitársunk életét követeli, ami kétszer annyi, mint ahányan alkoholizmus, közlekedési baleset, gyilkosság, öngyilkosság és AIDS-ben együttvéve.
Háromszor annyi ember veszíti életét mások cigarettafüstjének belégzése miatt, mint ahányan közlekedési balesetben.
A Nemzeti Egészségügyi Tanács támogatja a zárt közterületi teljes dohányzási tilalom bevezetését, a munkahelyek, a közlekedési eszközök és azok megállóinak, valamint várótermeinek, illetve az aluljáróknak, a játszótereknek és a társasházak folyosóinak, lépcsőházainak füstmentessé válását.
A Nemzeti Egészségügyi Tanács ugyancsak támogatja a nagyméretű képes figyelmeztetések bevezetését a dohánytermékek csomagolásán. Támogatjuk azt is, hogy az állam olyan mértékben emelje a dohánytermékek jövedéki adóját, beleértve a vágott dohányét is, hogy azok ára az inflációt meghaladó mértékben emelkedjen.
A megelőzés költségeit mindannyiunknak viselnie kell. Ennek érdekében javasoljuk, hogy minden adózó az SZJA 1%-át a dohányzásprevenció céljaira ajánlhassa fel. Az egészségügyi költségvetés jelenlegi nehéz helyzetében súlyos milliárdokban mérhető a dohányzás egészségügyi következményeinek költségei. Nem lenne célszerű a leszokás költségeit is az egészségügyi költségvetésre terhelni, ezért 1%-os termékdíj bevezetését javasoljuk valamennyi dohánytermékre. Becslések szerint az így befolyó évi 5-6 milliárd forint elegendő lenne mind a tüdőgondozói hálózat köré szerveződő leszokást támogató orvosi ellátó rendszer működésének finanszírozására, mind a bizonyítottan hatékony vényköteles leszokást segítő gyógyszerek részleges OEP-támogatásának a költségeinek a fedezésére.
A Nemzeti Egészségügyi Tanács évek óta szorgalmazza javaslataival a törvényi szabályozást, ami most végre egybeesik a Kormány és az illetékes tárca törekvéseivel. Remélhetőleg rövidesen előre léphetünk ezen a téren is, mert európai léptékű törvény van születőben. Kérjük a lakosságot; álljon a törvény mellé a nagyerejű dohánylobbi üzleti érdekeltségeivel szemben.
További információ:
Prof. Dr. Papp Zoltán | Dr. Gara Imre kardiológus | dr. Mucsi János tüdőgyógyász |
Nemzeti Egészségügyi Tanács, elnök | Nemzeti Egészségügyi Tanács, alelnök | Nemzeti Egészségügyi Tanács, tag |